A legjobb felhasználói élmény érdekében
kérjük, fordítsd el a készüléked!



Nem szeretném, ha megjelenne a nevem az adományozók között



PayPal fizetés
Bankkártyás fizetés



Veres Edit

Veres Edit vagyok, Dunakeszin élek. Pár éve szerettem meg a futást, kutyámmal Queenievel futok, már több versenyen is részt vettünk együtt.

A 2016-os Night Run-on lefutottam a félmaraton távot, amit az addigi futásaimhoz képest jelentős időjavítással sikerült megtennem. Nagyon boldog voltam.

A mindennapi edzésekben napról napra óráról órára le kell győznöm magam, és pont ezért olyan jó érzés, amikor végigviszem és megteszem az adott napra kitűzött kilométereimet.

Aki volt már beteg fájdalmakkal teli, átélte, hogy az idő ilyenkor lelassul, és az ember elgondolkodik. Ki, hogy tartja be az ekkor megtett fogadalmakat, de az biztos, hogy ezután átértékeli az élet dolgait.

Véletlenül találtam rá a Nárcisz Futókörre, amelyet nagyon testhezállónak találtam, mindazonáltal mivel így a futásommal a gyógyíthatatlan betegeknek is tudok segíteni a nehéz időket kicsit jobbá elviselhetőbbé tenni. Van egy összeg, amit szeretnék összegyűjteni, és most ebben szeretném a segítségeteket kérni.

Kérlek benneteket lehetőségetekhez mérten támogassátok a Magyar Hospice Alapítvány nemes munkáját, ha sokan összefogunk, erősek leszünk.

  Megosztás a Facebookon 


Kitűzött célom

0%
Összegyűjteni a Futótársaimmal összesen
3.600.000 Forintot a 2018-as évben.



Kitűzött célom

45.000 Ft

0 Ft
Itt tartok

Támogatóim

3.500 Ft Bujáki József
2016. szeptember 5.

Mindent bele!
2.000 Ft Szabó Magdolna
2016. augusztus 30.

Hajrá Edit!


Eddig gyűjtöttem

5.500 Ft

Kenyeres u. 18-22
1032 Budapest
Telefon: +36 1 250 5513
Telefon: +36 1 388 7369
Adószám: 19663258-1-41
Bankszámlaszám: 10300002-20329055-70073285
© 2018 Magyar Hospice Alapítvány. Minden jog fenntartva.