A legjobb felhasználói élmény érdekében
kérjük, fordítsd el a készüléked!



Nem szeretném, ha megjelenne a nevem az adományozók között



PayPal fizetés
Bankkártyás fizetés



Szabó Krisztina

Szabó Krisztina vagyok, egy 15 éves kislány, Adri anyukája.

2009 óta futok rendszeresen. 2013 óta ultratávú versenyeken, terepen és aszfalton egyaránt részt veszek.

Alapvetően erős empátiával rendelkezem és szeretek embereknek segíteni, hogy elérjék céljaikat (jelenleg is több futó a segítségemmel készül különböző távokra). 5 évvel ezelőtt veszítettem el a Nagymamámat. Az első 12 órás ultrafutásom befejezése után örökre elaludt. Mama benne van a mindennapjaimban és az is, hogy kevés időt töltöttem Vele, amikor a szeretetre, a biztonságra lett volna szüksége, nem tudtam megadni.

Hátha lehetőségem lesz így, ilyen módon mások utolsó perceit szebbé tenni... egyszerűen csak futok! 2013. április 21-én vonatra szálltam, utaztam Nagyimhoz, aki a Máltai Szeretetszolgálat Idősek Otthonában volt. Ekkor fogtam a kezét utoljára, ekkor osztotta meg velem, amit másnak nem tudott elmondani, bánatát, félelmét, mintha valamiféle gyónás lett volna. Megvártam, míg elalszik, csak akkor indultam haza... többet nem láttam. 2013. április 27., 10 óra. Rajt előtt megkértem a barátnőmet, hogy írja a karomra, hogy NAGYIÉRT...... mert ezt a futást MIATTA, ÉRTE csinálom. 91 kört szeretnék futni, mert Nagyi annyi idős. A többi kör pedig már csak ráadás. Telt az idő. Úgy segítettünk egymásnak ott a körpályán, ahogy csak tudtunk. És hamarosan megérkezett 6 óra körül a holtpont. Barátnőm kikapott a körözésből, összeraktak, toltam tovább és egyszer csak belekezdtem a 91.körbe. Mondta, hogy ott fog várni a célkapunál és ott is volt. Mikor megérkeztem, lerogytam az aszfaltra, és elkezdtem zokogni.... NAGYI EZT ÉRTED CSINÁLOM!!! Továbbindultam, de majd egy egész körön keresztül sírtam. Egyszer csak ott volt a 100.kör, ezt végigsétáltam, aztán újra futottam, de már nem siettem sehová. A célvonal előtt, megálltunk egy picit, hogy mind .... és IGEN: 102kör. NAGYI....ENNYIT KELL ÉLNED!!!!!!! Első ultraversenyem és a dobogó 3. fokán állhattam!!!!!!

A verseny másnapján, eredményhirdetés után indultunk haza. Mikor itthon beléptem az ajtón, Anyukám nem akarta halogatni a hírt: Nagyim 28-án hajnalban örökre elaludt.

Zokogtam.

Egy ismerősöm azt mondta a verseny előtt, hogy Isten elfogadja ezt az áldozatot. Mivel én nem templomba járok, én így tudok adni, így tudok áldozni, így tudok imádkozni, hogy lefutok "száziksz" kilométert.

Nagyi mintha akkor a Benne lévő összes békét és nyugalmat átadta volna nekem, mintha most a verseny végét megvárta volna, hogy még utoljára adjon nekem elegendő hitet, erőt, hogy ne adjam fel és utána itt hagyott. Elvette tőlem valaki .... akivel épp ezért most nagyon nem tudom ,hogy hogyan állok. Isten nem fogadta el ezt az áldozatot tőlem.... túl kevés volt, amit adtam? Mit tehettem volna én.....???????? mit????

Eredményeim, amelyekre büszke vagyok:
Maraton legjobb időm: 3:10:43, 2014.04.06. Pozsony;
Félmaraton legjobb időm: 1:33:51, 2014.09.14. Budapest;
4 órás futás: 47,385 km 2014.06.21. Tata, Ironteam - Optivita Kupa;
6 órás futás: 66,67 km 2013.09.14. Balatonalmádi;
12órás futás 117,982 km 2014.04.26. Sárvár
2013-ban Terep 85 sikeres teljesítése
2013-ban Fertő-tó kerülés, egyéni női 1. helyezett
2014-ben Ultrabalaton párban (férfi páros kategóriában) 2. helyezés 2014-ben Bécs Budapest Szupermaraton - Női páros 1. helyezés
2013-ban Balaton Szuperbalaton – Vegyespáros 1. helyezett
2014-ben Balaton Szuperbalaton – Vegyespáros 2. helyezett

  Megosztás a Facebookon 


Kitűzött célom

0%
Összegyűjteni a Futótársaimmal összesen
3.600.000 Forintot a 2018-as évben.



Kitűzött célom

45.000 Ft

0 Ft
Itt tartok

Támogatóim

7.000 Ft Edmond Dantes
2017. március 16.

Hajrá!
5.000 Ft Karlowits-Juhász Orchidea
2015. április 24.

Szurkolunk a céljaidért! 
4.000 Ft Mészáros Zoltán
2015. április 23.
5.000 Ft Bogárdi-Tóth Éva
2015. április 22.
5.000 Ft Ispánki Nikoletta
2015. április 20.


Eddig gyűjtöttem

26.000 Ft

Kenyeres u. 18-22
1032 Budapest
Telefon: +36 1 250 5513
Telefon: +36 1 388 7369
Adószám: 19663258-1-41
Bankszámlaszám: 10300002-20329055-70073285
© 2018 Magyar Hospice Alapítvány. Minden jog fenntartva.