A legjobb felhasználói élmény érdekében
kérjük, fordítsd el a készüléked!



Nem szeretném, ha megjelenne a nevem az adományozók között



PayPal fizetés
Bankkártyás fizetés



Révész Zoltán

A sporttal nagyon régi a kapcsolatom, fiatalon versenyszerűen kenuztam. Tulajdonképpen mindig is sportoltam, de a futással – ahogy általában az emberek- soha nem kerültem szorosabb barátságba, sőt mondhatnám nem igazán szerettem. Amikor kenuztam, a szükséges rossz volt, amit el kellett viselni. Később pedig egy foci során a futás szembesített a kényelmes életből adódó rossz kondíciómmal. Tehát sok embertársamhoz hasonlóan utáltam futni, és mindig furcsán néztem azokra, akik csak úgy futnak a parkokban, az út szélén, vagy akár az erdőben. Úgy gondoltam, hogy ezek valami elvetemült fanatikus fazonok.

Egyszer, hosszú évtizedekkel ezelőtt, egy baráti társaságban szóba került a Maraton. Én persze fiatalos hévvel állítottam, hogy bárki képes lenne lefutni, csak fel kell rá készülni. Persze ez igaz, de azért nem ennyire egyszerű. Akkor nagyképűen rávágtam, hogy én bármikor megcsinálom. Nos, végül majdnem 20 év kellett hozzá.

Ma közel az ötvenhez, ismét sporttal foglalkozom, kajakos és kenus gyerekeket edzek. Igyekszem példát mutatni nekik, ezért rendszeresen futok, harmadik éve futom le az évszámot kilométerben. Minden évszakban futok egy félmaratont, néha többet is.

Egy félmaratomi versenyen futottam össze egykori kollégámmal, barátommal Rábits Péterrel, aki napokkal később mesélt a Jótékony futókról. Bemutatta nekem a Nárcisz Futókört és a Magyar Hospice Alapítványt. Azt gondoltam, hogy az elmúlt években annyi km-t tettem meg csak úgy céltalanul, esetleg egy éremért, miért ne állítanám ezt a sok futást valami jó cél érdekébe?!

Miután Péter felkért jótékony futónak, én úgy döntöttem, hogy örömmel vállalom, és mostantól kezdve minden megtett kilométerhez támogatókat gyűjtök a Magyar Hospice Alapítvány számára.

  Megosztás a Facebookon 


Kitűzött célom

0%
Összegyűjteni a Futótársaimmal összesen
3.600.000 Forintot a 2018-as évben.



Kitűzött célom

45.000 Ft

0 Ft
Itt tartok
Még nem érkezett támogatás

Kenyeres u. 18-22
1032 Budapest
Telefon: +36 1 250 5513
Telefon: +36 1 388 7369
Adószám: 19663258-1-41
Bankszámlaszám: 10300002-20329055-70073285
© 2018 Magyar Hospice Alapítvány. Minden jog fenntartva.