A legjobb felhasználói élmény érdekében
kérjük, fordítsd el a készüléked!



Nem szeretném, ha megjelenne a nevem az adományozók között



PayPal fizetés
Bankkártyás fizetés



Kamenár Viktor

Kamenár Viktor vagyok Verőcén élek.

Két éve szerelmesedtem bele a futásba, mint sportágba. Előtte egyáltalán nem sportoltam. Amikor elkezdtem hízni, rájöttem, hogy ez semmi jóhoz nem vezet, kitaláltam, hogy futni fogok.

Egyik munkatársam ösztönzésére beneveztem egy Spartan Race versenyre.
4 hónapom volt rá felkészülni beleadtam mindent és sikeresen teljesítettem is.
Ezután nem tudtam megállni, folyamatosan mentem felfelé, még több aszfalt verseny, még hosszabb távok. Kijelenthetem, hogy képes vagyok lefutni aszfalton egy félmaratoni távot, oly annyira, hogy megcsináltam a BSI Félmaratonmániát is egy éven belül. 

Aztán gondoltam egyet és kipróbáltam magam terepen. Na, ott jöttem rá igazán, hogy én mit is szeretnék csinálni elkövetkezendő éveimben. Teljesítettem az Icebug Vértes Terepfélmaratont is. Nincs megállás! Folytatom, jövőre szeretnék indulni a Visegrád Trail 2018 elnevezésű terepversenyen is, természetesen a többi kisebb verseny mellett.

Úgy gondolom, hogy ha már futok, akkor fussak valami jó cél érdekében, ezért kerestem fel ezt az alapítványt. Remélem, hogy sok-sok adományt tudok összegyűjteni a beteg emberek részére és ebben a Ti segítségetek is jól jön.

Köszönöm, Viktor

  Megosztás a Facebookon 


Kitűzött célom

0%
Összegyűjteni a Futótársaimmal összesen
3.600.000 Forintot a 2018-as évben.



Kitűzött célom

45.000 Ft

0 Ft
Itt tartok
Még nem érkezett támogatás

Kenyeres u. 18-22
1032 Budapest
Telefon: +36 1 250 5513
Telefon: +36 1 388 7369
Adószám: 19663258-1-41
Bankszámlaszám: 10300002-20329055-70073285
© 2018 Magyar Hospice Alapítvány. Minden jog fenntartva.